#Metál

Voivod (CAN) Crowbar (US) Planet of Zeus (GR)

2023-06-07
17:00
A thrash metál legendák visszatérnek: a 40 éves Voivod ismét Budapesten!
A Voivod a 80-es évek egyik legegyedibb zenekara, eredeti hangzásuk mellett a lemezeik köré épített sci-fi történetek jelentik a zenekar vonzerejét. A kanadai csapat tavaly ünnepelte 40. születésnapját, a legendák pedig Budapestre is visszatérnek június 7-én, a Dürer Kertbe. A Voivod az amerikai sludge metált játszó Crowbar is érkezik, akik tavaly adták ki új lemezüket.
Kevés zenekar éri meg a negyvenet, még kevesebben teszik ezt méltósággal, és még ennél is kevesebben vannak azok, akik jóval a legendás státusz elérése után is újabb magasságokat érnek el.
A Voivod soha nem hasonlított más zenekarra, ahelyett, hogy beálltak volna a sorba, inkább felforgatták a szcénát és megváltoztatták a normákat.
Egyéniségük és kreativitásuk mind a mai napig egyedülálló.
A hardcore punk, a 70-es évek progrock és a brit újhullámos heavy metal megjelenése által mélyen befolyásolt Voivod egy igazán eredeti hangzás megteremtésére törekedett, s ezért egy olyan egyedi stílust építettek fel, melyben a szövegek témái ötvözték az akkori hidegháborús politikát, a posztapokaliptikus irodalmat és a sci-fit.
2018-ban megjelent tizennegyedik albumukat, a The Wake-et a zenekar a nyolcvanas évek végének fénykora óta megjelent legjobb albumának tartják, ezzel is megerősítve bebetonozott helyüket a metál legegyedibb és legsokoldalúbb zenekarai között. A tavaly kiadott 15. albumuk, a Synchro Anarchy a megjelenés hetében több országban is Top10-ben nyitott az albumeladási listákon.
A srácok legutóbb 35. jubileumi turnéjukkal jártak nálunk, s most két pillanattal később máris túl vannak a 40.
szülinapi turnéjukon is. Néhány tagcsere és az őrülten tehetséges Piggy 2005-ös elvesztése után is ugyanazzal a kezdeti lelkesedéssel és lendülettel zúznak a színpadon, a koncert után az ember sokáig nem akar majd más zenét hallgatni.
A Voivod az elmúlt 25 év alatt (először 1999-ben léptek fel nálunk) végigjárta Budapest szinte összes klasszikus klubját az Almássy téri Szabadidőközponttól kezdve az E-klubon, a régi Dürer Kerten és a Wigwamon át a Petőfi Csarnokig, úgyhogy itt az idő, hogy az új Dürer Kertet is végre felavassák. A heavy metal kanadai képviselői tavaly tartották alakulásuk negyven éves évfordulóját, de nyugdíjba vonulás helyett inkább tovább csinálják azt, amihez a legjobban értenek: metál legendákhoz méltóan zúznak a színpadon.
A Voivod ráadásul nem akármilyen társaságban érkezik: a sludge metálban pionírnak számító, 33 éve aktív Crowbar lesz a társuk, akik tavaly jelentették meg 12. Stúdióalbumukat Zero and Below címmel.
Elérhető jegyek
Pre-Sale - 11400 FT
Normal - 12400 FT
+ egyéb adminisztrációs / jegykezelési költségek
Vásárlás

Hasonló események