#Rock#Stoner / Sludge / Doom
DUNGAREE
A 2014-ben alakult Dungaree zenekar pár év alatt fontos tényezője lett a hazai stoner rock kultúrának. Két kislemez után a 2016-ban megjelent Bipolar World című első nagylemezükkel rögtön bevéstékmagukat a zenei köztudatba, majd 2018-ban Londonban rögzítették második nagylemezüket az Electric Altar-t a Grammy díjas Liam Watsonnal. 2021-ben két kislemezt adtak ki ’Mountain’ és ’Monolith’ címmel.
WOODSTOCK BARBIE
A Woodstock Barbie a Duna, a Tisza és a Mississippi találkozásánál született, egybemossa a dögös stonert, a forró bluest és a pszichedelikus soult. Fuzz pedálok, lágy dallamok.
WAYDOWN
A grunge/metal színtér egyik legfrissebb produkciója, a 2023 év elején debütáló Waydown zenekar. Lassú és súlyos hangzásuk mellett a gyorsabb, karcosabb dalokban is otthonosan mozognak. A srácok a nyáron többek között az Abigél és a Stubborn zenekarral is koncerteztek, valamint különdíjban részesültek a Kill Monday Management Rock/Metal tehetségkutatójának tavalyi versenyében.Dungaree, Woodstock Barbie, Waydown

Hasonló események

Christopher Cross (US)
Nagyterem- #Rock

Trillion, guest: Stone Sober
Kisterem- #Rock
ElmaradStoned Jesus (UA) & Wheel (FIN)
Nagyterem- #Rock
- #Stoner / Sludge / Doom

Black Stone Cherry (US)
Nagyterem- #Stoner / Sludge / Doom
TeltházIsten Háta Mögött - 'the Visszaesés' (04/25/2026)
Nagyterem- #Alternatív
- #Rock
- #Stoner / Sludge / Doom
TeltházIsten Háta Mögött - 'the Visszaesés' (04/24/2026)
Nagyterem- #Alternatív
- #Rock
- #Stoner / Sludge / Doom

Rammstein - Mutter, SOAD - Toxicity, Slipknot - Iowa 💥 25th anniversary 💥
Nagyterem- #Metál
- #Rock

Axel Rudi Pell (DE) - Ghost Town Tour
Nagyterem- #Rock
- #Metál

Pelican (US), support: Fotocrime (US)
Nagyterem- #Metál
- #Rock

TILOS MARATON 2026
Kert- #Alternatív
- #Elektronikus
- #Experimental
- #World music
- #Hip-Hop
- #Indie
- #Jazz
- #Kultúra-Életmód
- #Pop
- #Psychedelic
- #Rock

KISCSILLAG // 20 éves az 1. lemez
Nagyterem- #Rock
- #Alternatív

ESTI KORNÉL 20, vendég: tigris szofi
Nagyterem- #Alternatív
- #Rock

Disco Express - UtolShow
Nagyterem- #Rock

EYEHATEGOD (US)
Kisterem- #Stoner / Sludge / Doom
- #Metál

Mammoth (US) - The End Tour with special guests: Florence Black (UK)
Nagyterem- #Rock

Pál Utcai Fiúk - Süllyedünk?
Nagyterem- #Alternatív
- #Rock

The Sisters Of Mercy (UK)
Nagyterem- #Rock
- #Post-Punk
IngyenesHeadbang - The Rock Disco
Nagyterem- #Rock

Starbenders (US)
Kisterem- #Rock

Of Mice & Men (US), guest: Vended (US)
Nagyterem- #Rock
- #Metál

L1NKN P4RK (The Linkin Park Experience)
Kisterem- #Metál
- #Rock
- #Alternatív

10 éves a Bowie & Friends
Kisterem- #Pop
- #Rock
- #Alternatív

Monolit Festival
Teljes ház- #Metál
- #Experimental
- #Alternatív
- #Rock
- #Stoner / Sludge / Doom