2010 dec 27 • Alvin és a Mókusok + Grenma lemezbemutató



Kétszeres lemezbemutatás…


Kötelező Közhelyek, Kelet-Nyugat, The Grenma: “Megszűnt a jel” lemezbemutató, Alvin és a Mókusok 17. születésnap és a “Szörnyek pedig léteznek!” lemezbemutató koncert

december 27. (hétfő) Budapest, Dürer kert (XIV.kerület Ajtósi Dürer sor 19-21.) 19.30

Nagy punk ünnepség készülődik a Dürer Kertben, hiszen a Magyar Punkológiai Intézet ajánlásával 17 éve született Alvin és a Mókusok ezen az estén vadonatúj albumát mutatja be, de nem csak ők hoznak új dalokat a régi nagy slágerek mellett, hanem a The Grenma is lemezbemutató koncertet tart.


Az estét a Kötelező Közhelyek indítja, ők humorban, előadásmódban a hazai élvonal fiatal ígéretessége. Utánuk a Kelet-Nyugat dallamos rockzenéjével fokozza tovább a hangulatot.


A The Grenma rajongóinak nagyon jó hír, hogy az új EP “Megszűnt a jel” néven lát majd napvilágot, és karácsonyra már el is készül, aztán ezt követi a “Talán nincsen minden rendben” című lemez, valamint az új anyag előfutáraként kihozott “Mindenki” című nóta által kitaposott vonalat, gyors, agresszív punkrock dalokat tartalmaz. A felvételeket ezúttal is a zenekar saját maga készítette és még decemberben ingyenesen letölthető lesz a teljes EP.


Az Alvin és a Mókusok szokásos, decemberi születésnapján nagy dobásra készül: napvilágot lát a várva várt új nagylemez. Ez az album az úgynevezett hangos lemezek legújabb gyöngyszeme lesz, melyen 12 szám hallható. A zenekar úgy érzi, hogy a régen várt album markáns hangzásával egy meghatározó anyag lesz a 2010-ben megjelenő albumok sorában.


19.30 Kapunyitás

19.55 Kötelező Közhelyek

20.25 Kelet-nyugat

21.00The Grenma

22.00 Alvin és a Mókusok

Jegyek elővételben 2300 Ft-os áron válthatók a Dürer Kertben, illetve a Headbanger 2.0 lemezboltban (1053 Budapest, V. ker. Múzeum körút 17.), a koncert napján a jegyek 2600 Ft-ba kerülnek

ONLINE JEGYFOLGALÁS: http://www.telezene.hu/feliratkozas


További információk: www.telezene.hu

  • KERT
  • BÁR
  • FOTELBÁR
Tágas kerthelyiségünk tavasztól őszig tart nyitva, közel 1000 négyzetméteren. Ping-pongozási lehetőség, valamint kerékpártárolónk is elérhető.
Bárpultjaink széles ital- és koktélkínálattal, meleg ételekkel és barátságos árakkal vonzanak.
A tágas belső fotelbár ingyenes wifi-vel, csocsóval, kivetítőn követhető sportműsorokkal és vizipipia bérlési lehetőséggel csábít. Retró-ízlés garantált.

PARTNEREINK

Fotel Akció BeerBike!